A szakmai vizsga leírása, mérésének, értékelésének szempontjai
A szakmai képzés követelményeinek teljesítéséről, a képző intézmény által kiállított tanúsítvány.
Írásbeli vizsga
A vizsgatevékenység megnevezése: Áruforgalom lebonyolítása
A vizsgatevékenység, vagy részeinek leírása: Számítógép alkalmazását igénylő vizsgatevékenység
Az írásbeli vizsgafeladat 20 feladatból áll és tanulási eredményeket mér a következő témakörökben: áruforgalmi ismeretek, szakmai számítások és jogszerű működés.
Az alábbi feladattípusok közül legalább 4 fajta jelenjen meg a feladatsorban:
- Fogalom meghatározás: az alapfogalmak pontos definiálása.
- Feleletalkotás: szöveg kiegészítése, a megadott vagy ismert tartalmakkal való mondat kiegészítése. A mondatok között nem feltétlenül van összefüggés.
- Párosítás: szakmailag összetartozó fogalmakat / kifejezéseket / képeket kell párosítani, pl. fogalom és meghatározása.
- Sorrendbe rendezés: folyamatok, időbeli struktúrák reprodukálása.
- Feleletválasztás: legalább három megadott lehetőség közül kell megjelölni a helyeset.
- Igaz-hamis állítások megjelölése: meg kell jelölni, hogy az adott állítás igaz, vagy hamis.
- Számítási feladatok: a termékek fogyasztói árának és az árengedményeknek a meghatározására, kiszámolására épül. Ki kell számolni a kedvezményes fogyasztói árat a megadott árengedmény százaléka alapján vagy meg kell határozni az árengedmény százalékát a forintban megadott fogyasztói árcsökkentés mértéke alapján.
A vizsgatevékenység végrehajtására rendelkezésre álló időtartam: 60 perc
A vizsgatevékenység aránya a teljes képesítő vizsgán belül: 40%
A vizsgatevékenység értékelésének szempontjai:
A számítógép alkalmazását igénylő vizsgatevékenység értékelése javítási-értékelési útmutató előírásai alapján történik. Az egyes kérdésekre és feladatokra adható pontszámokat a javítási-értékelési útmutató tartalmazza. Teljes pontszám csak hibátlan feladatmegoldásért adható. A javítás során részpontszám adható, de az útmutatóban meghatározott pontszám tovább nem bontható. Ha a feladatnál többféle megoldás lehetséges, akkor a javítási útmutatóban közölt eljárástól eltérő megoldások is lehetnek teljes értékűek. Az értékelés százalékos formában történik.
A vizsgatevékenység akkor eredményes, ha a vizsgázó a megszerezhető összes pontszám legalább 40%-át elérte.
Projektfeladat
A vizsgatevékenység megnevezése: Kereskedelmi helyzet gyakorlat
A vizsgatevékenység, vagy részeinek leírása:
A) A vizsgatevékenység valós bolti környezetben történik, és tanulási eredményeket mér a következő témakörökben: áruforgalmi gyakorlati tevékenység és áruismereti tevékenység.
B) A vizsgázó a legalább hat tételből álló tételsorból húz egyet. A tételben lévő feladatleírás alapján elvégzi az áruforgalmi, áruismereti tevékenységet és szakmai beszélgetést folytat a vizsgabizottsággal az alábbi témakörökből kihúzott tételéről:
- Áruátvétel – előkészíti a raktárhelyiséget az árucikkek fogadására, odakészíti a szükséges gépeket, berendezéseket és eszközöket, összekészíti a göngyölegeket, fogadja az árut, átveszi mennyiségileg és minőségileg. Kezeli a boltban használatos szoftvereket és mobil alkalmazásokat.
- Raktározás / Előkészítés – elvégzi és bemutatja az vegyiáruk speciális tárolásának a rendjét, előkészíti a termékeket az értékesítésre, használja a szükséges gépeket és eszközöket a munka-, tűz-, és balesetvédelmi szabályok betartásával.
- Termékkihelyezés – polctérkép használatával a rendelkezése álló termékekből megépíti a termék kihelyezését, gondoskodik a termékek árfeltüntetéséről, az akciós árakról és a vegyiárukra vonatkozó speciális kihelyezési szabályok betartásáról
- Értékesítési szituáció – fogadja a vevőt, megismeri igényeit, bemutatja a kért terméket, ismerteti a jellemzőit, kapcsolt terméket ajánl, szakszerű tájékoztatást ad és segíti a vásárlási döntés meghozatalát.
- Termékinformációs tevékenység – A vásárló kérésének megfelelően részletesen elmagyarázza a vegyi áru termékeken lévő jelzéseket, piktogramokat, a veszélyességi fokozatoknak megfelelően, több termék összehasonlításával. Segít a vásárlási döntésben. Tájékoztatást nyúlt a biztonságos otthoni tárolás szabályairól.
- Vevői panasz kezelése – meghallgatja a vevő panaszát, tájékoztatja a vásárlót az őt megillető fogyasztóvédelmi jogokról, segít használni a Vásárlók könyvét, empátiával válaszol, keresi a megoldási lehetőségeket a kommunikáció során.
A vizsgatevékenység végrehajtására rendelkezésre álló időtartam: 40 perc
A vizsgatevékenység aránya a teljes képesítő vizsgán belül: 60%
A vizsgatevékenység értékelésének szempontjai:
- a munka során alkalmazott tanulási eredmények bemutatása
- a feladatutasítás, a feladatsegédletek értelmezése, megértése
- a feladat kivitelezésének minősége, a megvalósítás lépéseinek sorrendje, pontossága
- a verbális és nonverbális kommunikáció minősége vevőkkel és munkatársakkal
- a gépek, eszközök rendeltetésszerű használata
- önállóság, hatékonyság, kreativitás, igényesség
- az eszközök, berendezések rendeltetésszerű használata
- a vegyiáru kereskedelemben szükséges dokumentáció kezelése
- a munka-, tűz-, és balesetvédelmi, környezetvédelmi és egészségügyi előírások alkalmazása
- előre nem látható helyzetek, fellépő problémák kezelése, döntéshozás
Értékelési módszer a Kereskedelmi helyzetgyakorlat során:
A tevékenység végrehajtása: 80%
A tevékenység szóbeli bemutatása: 20%
A vizsgatevékenység akkor eredményes, ha a vizsgázó a megszerezhető összes pontszám legalább 40%-át elérte.